Miskolc Holding Zrt.

„Építkezzünk együtt, hiszen együtt erősebbek vagyunk!”

2014. szeptember 04., csütörtök

Megújult a diósgyőri vár. Az ünnepi átadás alkalmából beszédet mondott L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviselője és Kriza Ákos polgármester.

– Szimbolikus ez az átadás, iránymutató a következő évek rekonstrukciós munkálataihoz – ezt mondta többek között L. Simon László, aki gratulált és megköszönte mindenki munkáját, mely a város 442 milliós önrésze mellett több milliárdos uniós támogatásból valósulhatott meg a magyar kormány döntése alapján. – Azt a fontos városépítő munkát, amelyet Kriza Ákos csapata elkezdett Miskolcon, a kormány továbbra is támogatja és szolgálja– mondta L. Simon László, aki hozzátette: ez az átadás is példázza, Miskolc már most is a miskolciaké.

– Fontos ez a beruházás nem csak Miskolc, hanem az egész ország számára is – ezt már Szűcs Tamás, az Európai Bizottság (EB) magyarországi képviselője mondta, akinek személyesen is nagy élményt jelentett a megnyitón való részvétel, ugyanis édesanyja, Czeglédi Ilona régészként dolgozott itt. – Magyarnak és európainak lenni nem kizáró ok, hanem a két dolog kiegészíti egymást, ennek a várfejlesztésnek a támogatása bizonyítja, hogy az unió támogatja a helyi értékek megóvását. Észak-Kelet-Magyarországon több tízmilliárdos értékben támogattak beruházásokat, kórházfejlesztést, utak helyreállítását, építését, munkahelyteremtő beruházásokat – hangsúlyozta az EB magyarországi képviselője.

- A vár a nemzet, a közösség erejének jelképe – ezzel kezdte ünnepi beszédét Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. – Évszázadokon át csak romok, falmaradványok álltak itt, Diósgyőr hallgatag kövei azonban most újra megszólalnak. Az egész magyarság számára újították meg. Ha van erőnk, akaratunk, akkor tudunk várat, várost építeni! – jelentette ki Miskolc polgármestere, aki elmondta azt is: Miskolc tudatosan formálja jövőjét, folytatják itt is az építkezést a lovagi tornák terével és a vár környékének helyreállításával. – Miskolc csak úgy kerülhet az élre, ha nem másokat követ, hanem a gyökereire építkezve újszerű megoldásokat mutat fel. Miskolcon szükség van mindenki segítségére, mindenki fogjon meg egy téglát, hogy mindegyik a helyére kerülhessen. Építkezzünk együtt, hiszen együtt erősebbek vagyunk! – tette hozzá Kriza Ákos.

Kriza Ákos polgármester a várátadó ünnepségen bejelentette, a Közép-Európában is egyedülálló látványosságokat kínáló, felújított diósgyőri várat szeptember 1-től egy hónapon át miskolci lakcímkártyával ingyen lehet megcsodálni.

A szombati várátadón, az ünnepi beszédeket követően szórakoztató és színvonalas programsorozat kezdődött, melynek nyitásaként Besenyei Péter műrepülő világbajnok tartott bemutatót a vártornyok között.

A várátadó ünnepségről további írások, helyszínen készült fotók és videók megtekinthetők a megújult minap.hu oldalán.

2013 © Miskolc Holding Zrt.