Miskolc Holding Zrt.

Kitakarítja a várost a "tavaszi szél"

2011. április 21., csütörtök

Kiemelt rendezvényéhez érkezik április 21-én, csütörtökön a „Tavaszi szél” elnevezésű, várostakarító akció. A Föld napja alkalmából, az önkormányzat és a Miskolc Holding vezetői, munkatársai – a lakossággal közösen – ezúttal az Avas és az Egyetem között lévő domboldalt tisztítják majd meg.

Pfliegler Péter alpolgármester az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: Miskolcon idén a Föld napja nem csupán egy akciót jelent, hanem egy mozgalmat, egy programsorozatot is. Közös erővel szeretnék kitakarítani a várost, hogy mindannyian tisztább, rendezettebb környezetben élhessünk. - Diákok, tanárok, szülői munkaközösségek, civil szervezetek, családsegítő szolgálatok magánszemélyekkel összefogva mozdultak és mozdulnak meg azért, hogy Miskolc tiszta és zöld város legyen emelte ki Pfliegler Péter. - Hogy ne legyen hulladék és szemét az utcán, hogy olyan városunk legyen, amilyet mindannyian szeretnénk!
A takarítási akció már március elején elkezdődött, amikor az Eötvös József Szakiskola diákjai a Gagarin utca környékén gyűjtötték össze a szemetet. Azóta hasonló kezdeményezések történtek Tapolcán, a Kálvária dombon, Lyukóban és más területeken is. A héten pedig, a tervek szerin,t szinte az egész város megmozdul majd.

Perecsenyi Attila a Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az illegális szemét mennyiségéről, az elszállítás költségeiről sorolt adatokat. Tavaly megközelítette az ezer tonnát annak szabálytalanul lerakott hulladéknak a mennyisége, amit el kellett szállítani a közterületekről. Idén 15 millió forint áll rendelkezésre a város költségvetésében az illegális szemétlerakók felszámolására. A Városgazda Kft. az első negyedévben 17 helyszínről 128 tonna szemetet szállított el, mintegy két és félmilliós költséggel. Az elmúlt héten a Számozott utcák végénél szüntették meg az illegális szemétlerakót - innen 60 tonna hulladékot vittek el.
- A környezet védelme, a megfelelő a hulladékgazdálkodás nem csak az ezzel foglalkozó vállalatok belügye, hanem össztársadalmi érdek, erről beszélt Molnár Attila, az AVE Miskolc Kft. ügyvezetője, aki szerint ezt egyre többen felismerik, és a takarítás nálunk is közösségszervező erővé lépett elő. - Az elmúlt egy hónapban annyian, annyi helyen kérték, hogy segítsünk, ami az elmúlt években nem volt jellemző.

Csak zsákokat ezres nagyságrendben adtunk át az önkéntes takarítóknak, akik környezetükben gyűjtötték a hulladékot – emelte ki Molnár Attila, elmondva: az iskolákban meghirdetett, szelektív gyűjtési akcióban több tonna papírt gyűjtöttek össze. Az ügyvezető hangsúlyozta: ezek a törekvések csak akkor vezethetnek igazi eredményre, ha találkoznak a lakosság széles rétegeinek az egyetértésével, közreműködésével. Ha kialakul egy olyan szemlélet, amely mindennapjainkat meghatározó, etikai kérdésnek tekinti a környezet védelmét, a tiszta, zöld, élhető város kialakítását.

A szervezők április 21-én csütörtökön reggel 9 órakor a Felsőruzsin út és a hidraulikai állomás alatti garázssornál várják mindazokat, akik magukénak érzik ezeket a törekvéseket, és a két kezükkel is hozzá kívánnak járulni a tiszta, rendezett, zöld Miskolc kialakításához.

2013 © Miskolc Holding Zrt.