Miskolc Holding Zrt.

A legmodernebb technológiát építik be a Takata csarnokába

2014. november 20., csütörtök
Ebből indul, és így néz ki az összeszerelés végén a légzsák, mutatja Kersten Bachmann

Jelenleg 700-an dolgoznak a Takata területén, közülük mintegy 270-en már a japán autóipari cég alkalmazottjai, és a gépek beszerelését, beállítását végzik, illetve tanulják azt, amit várhatóan majd élesben is csinálniuk kell.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2013. november 15-én jelentették be, hogy a Takata Magyarországon, Miskolcon építi meg következő, az egész világon legnagyobb és legmodernebb üzemét. Azóta gyakorlatilag felépült a 60 ezer négyzetméteres gyár, és szeptember óta, a terveknek megfelelően, folyamatosan érkeznek a gépek.

– Az építkezés összességében körülbelül 90 százalékon áll. Vannak olyan csarnokok, például az összeszerelő, ami építészeti szempontból készen van, elkezdődhetett a gépek betelepítése. És van olyan, aminek befejezését december közepére-végére tervezzük, ilyen például az irodaépület vagy a kantin – mondta el érdeklődésünkre Vargay Balázs építési mérnök.

takata_probauzem_141118_vcs_06.jpg

Most már izgalmas az is, ami a csarnokokon belül folyik: megérkezett tíz fröccsöntő gép, ezeket telepítik. Miskolcon van már öt légzsák-összeszerelő sor is, ezek beállítása, elektromos és gépészeti bekötése, tesztelése, finomhangolása is folyamatosan halad.

– A gyáron belül a különböző munkafolyamatok, a fröccsöntés, a festés, az összeszerelés párhuzamosan készülnek fel a gyártásra, aminek kezdete hamarosan, a tesztüzemet követően várható. Igen figyelemreméltó lesz a tesztterületünk is, ahol az autóba szerelt termékeket is próba alá vethetjük, ott várhatóan jövő év elején kezdődik meg a munka. Ezekkel egy időben természetesen folytatódik a munkatársak keresése, felvétele. Ez a konkrét gyártási területek mellett a HR-re, a pénzügyre, a minőségbiztosításra, fizikai dolgozókra és mérnökökre is értendő. Fokozatosan, minden területen nő a gyár egyre nagyobbra és nagyobbra – adott rövid helyzetképet Kersten Bachmann, a Takata elektronika- és légzsák-üzletágért felelős európai igazgatója.

takata_probauzem_141118_vcs_14.jpg

A miskolci gyárnak jelenleg 270 alkalmazottja van, ezt a létszámot márciusra 400 főre szeretnék növelni. Amikor emlékeztetjük, hogy szeptember végén a tervezett szám még „csak” 350 volt, Kersten Bachmann széttárja a kezét: – Így haladunk, és ez jó, igaz?

A munkatársak az egyik legjobb Takata-gyár, az elterleini mellett felépített tanulóüzemben, 3-6 hónapos tanfolyamon sajátították el, amit a munkájukhoz tudni kell – jelenleg is körülbelül harmincan tanulnak ott –, és idehaza is folytatódik az oktatás. Mindez azonban túlmutat önmagán, derül ki az európai igazgató szavaiból. Egyrészt világcégként a Takata biztosítja munkatársainak, hogy például Japánban, Németországban fejlesszék tudásukat. Másrészt, és Miskolcnak ez még fontosabb: ezt a gyárat a legmodernebb technológiával szerelik fel, és arra is fel kell készülni, hogy 1-2 év múlva már ide járnak tanulni a világ más részéről.

takata_probauzem_141118_vcs_17.jpg

– Ez a fröccsöntő gép a legfejlettebb robottechnológiával dolgozik. Vagy ott vannak azok a vékony csövek. Üvegből készültek, a vákuum azokon keresztül juttatja el a kemény műanyag granulátumot a géphez. Ennél sincs újabb technológiai megoldás – illusztrált néhány szakmai elemmel Kersten Bachmann.

http://minap.hu/sites/default/files/styles/cikk_k_p_2/public/2014-11/takata_probauzem_141118_vcs_23.jpg?itok=ks9l2CYJ

A célt, hogy ez legyen a legmodernebb gyár, nemcsak a beépített technológiával kívánják elérni, de a „zöld” szemléletmóddal is. Ez megnyilvánul a hulladékkezeléstől a fűtési szempontból is optimalizált magasságú csarnokon át magáig a fűtés módjáig, hiszen geotermikus energiával biztosítják a meleget. Vagy nemcsak esztétikai szempontból érdekesek például az irodaház nagyméretű ablakai – azt is szolgálják, hogy a nap melege „hozzájáruljon” a fűtéshez, fénye pedig a dolgozók jobb közérzetéhez, amit szintén a legfontosabbak közé sorol az igazgató.

– Ha versenyképesek akarunk lenni, akkor egy-két lépéssel mindig előre kell menni. Nagyon jó látni az egyetemen a nyitott szellemű, kreatív fiatalokat. Ők biztosíthatják majd nekünk a további fejlesztéseket, mi pedig megadhatjuk nekik, hogy lássák megvalósulni, működni elképzeléseiket. És szerintem nincs ennél nagyobb öröm – mondta végezetül Kersten Bachmann.

(Forrás: minap.hu)

2013 © Miskolc Holding Zrt.