Miskolc Holding Zrt.

Társadalmi felelősségvállalás

Meglepetés a miskolci gyermekotthon lakóinak

Egy kis csomag, tele szeretettel: meglepetés a miskolci gyermekotthon lakóinak

Sok-sok becsomagolt ajándék – ez várta a Gyermekváros lakóit. A meglepetés a Miskolc Holdingtól érkezett. A vállalat évek óta segíti azokat, akik nem ünnepelhetik a családjukkal a karácsonyt. Idén ketten is személyre szóló ajándékot kaptak, azért mert példaértékűen viselkedtek egész évben.

magyar

Segítenek az álmok valóra váltásában – a Miskolc Holding Zrt. és a KOTRA közös akciója

Kerítést festettek, majd ajándékokat is átadtak a Koreai Nagykövetség kereskedelmi képviseletének tagjai a Középszer Tagóvodában pénteken. A KOTRA immár 3 éve segíti Miskolcot, azóta, amióta a város a koreai Asannal testvérvárosi kapcsolatba került.

magyar

Nemzetközi alkotótábor Miskolc Holding támogatással

Miskolcon 16 évvel ezelőtt indult az akkori 40-es Általános Iskolából Juhász Dénesné ötlete nyomán, Horváthné Tóth Ildikó igazgatónő támogatásával az a rajzpályázat, amely az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékéről szól. Az Iskola megszűnt, az ötlet nem. Juhász Dénesné átkerült a Győri kapui Általános Iskolába, majd 2012-től a Komlóstetői Általános Iskola pedagógusa lett, és vele együtt a rajzverseny is költözött. Ma már nemzetközi alkotótáborral zárult az esemény, amelyet a helyi kultúrára és sportéletre mindig kiemelt figyelmet fordító Miskolc Holding Zrt. is támogatott.

magyar

Jó példával jártak elöl – tavaszi takarítás a belvárosban

Tavasszal újjáéled a természet, és ez a nagytakarítások időszaka is. Nap mint nap több száz ember takarítja Miskolc utcáit munkája során, a tiszta környezet kialakítása és fenntartása azonban közös ügyünk. Ezért – figyelemfelhívó jelleggel – idén is megtartották a „Tavaszi szél – 2014” akciót pénteken, az Erzsébet téren és az avasi templom környékén, ahol a polgármesteri hivatal és a Miskolc Holding Zrt., valamint tagvállalatainak munkatársai padot festettek, virágot ültettek, szemetet szedtek.

magyar

Idén is meglepték ajándékaikkal a Gyermekváros lakóit

Idén is meglepték ajándékaikkal a Gyermekváros lakóit

Immár harmadik éve, hogy a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatainak munkatársai karácsony előtt megajándékozzák a miskolci Gyermekváros lakóit. Nem volt ez másként idén sem, rengeteg játék, könyv, tan- és sporteszköz, ruhanemű került a gyerekekhez.

magyar

Takarít a város – a „Tavaszi szél” ezúttal a Hősök terén söpört végig

Takarít a város – a „Tavaszi szél” ezúttal a Hősök terén söpört végig

Folytatva a hagyományokat, pénteken a Hősök terén takarítottak, szedték össze a szemetet a polgármesteri hivatal, valamint a Miskolc Holding és tagvállalatainak munkatársai a Tavaszi szél 2015. akció keretében.

magyar

Város és testvérváros - együtt a perecesi táborért

Nyolcvan önkéntes - köztük Kriza Ákos polgármester, és a Miskolc Holding több vezetője - dél-koreai vendégekkel közösen vett részt szombaton a perecesi nyári tábor területének tavaszi rendezésében, eszközeinek felújításában. A munkát a Koreai Kereskedelemfejlesztési és Befektetés-ösztönzési Ügynökség (KOTRA) kezdeményezte, s csatlakozott hozzá a miskolci önkormányzat, valamint a holding is. A KOTRA csapata, a városvezetéssel nem csupán az alapanyagokat finanszírozta, hanem ajándékokat is vitt a gyerekeknek.

 

magyar

Oldalak

2013 © Miskolc Holding Zrt.