Együttműködünk

Aktuális

Az idei első e-lakáspályázat keretében 37 ingatlan találhat gazdára.

Az úthibák kezelésére idén háromszázmillió forint áll rendelkezésre, így a korábbinál szélesebb körben valósulhatnak majd meg a karbantartási munkák.

Több mint kilencvenszázalékos kedvezményben részesülnek a miskolci oktatási intézményben tanuló 14 éven aluliak az MVK Zrt. helyi járatain, Miskolc közigazgatási határán belül.

Bár a hazai békák még csak most ébredeznek téli pihenőjükből, az állatkert zöld varangya már izgatottan várja békabarátait a hétvégi eseményre.

Ebben az évben is használható a Kocsonyafesztivál telefonos alkalmazása!
Az Androidos és iOS-es felhasználókra is gondoltunk, így a Google Play Store-ból és az AppStore-ból is le tudjátok tölteni. 
Linkek a letöltéshez:

Csaknem száz színpadi produkció, rengeteg gyermekprogram és előadás, számtalan gasztroesemény, összesen mintegy százötven kulturális rendezvény várja az érdeklődőket a Kocsonyafesztiválra. Szombaton és vasárnap lesz régiségvásár is.

A katasztrófavédelem, vagy a Városgazda segítségét lehet kérni, ha a köztéri növényzet veszélyt jelent a lakosságra.

A korábbi CineFest filmfesztiválok sikeres alkotásaiból álló válogatás tekinthető meg februárban a Miskolc Művészetek Háza Uránia és Béke Art Mozitermeiben.

Az év elejétől már az ország felén a Nemzeti Vízművek Zrt. biztosítja a víziközmű-szolgáltatást.

Hősugárzó, roller, bőrönd, túrabot, plüss kutya és szemüveg is várja gazdáját az MVK-nál.