Együttműködünk

Aktuális

A város lapja húsz, a városi televízió pedig harminckilenc éves. Kettős születésnapot ünnepel szerkesztőségünk. A Miskolci Napló idén 20, a Miskolc Televízió pedig 39 esztendős. Az évfordulót rendhagyó módon ünnepeltük.

 

A városvezetés és a Miskolc Holding is azon munkálkodik, hogy Miskolc emblematikus építményét ne csupán annak panorámája miatt keressék fel a látogatók. 

Múlt héten jelentette be Veres Pál, Miskolc polgármestere, hogy nem indul a következő választáson, döntését pedig családi és politikai okokkal magyarázta. Mi vezetett idáig? Mi várható most? Mit tervez a mandátumából hátralevő fél évre?

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a szokatlanul enyhe időjárás miatt idén már márciusban elkezdte a fűkaszálást. A munkálatokat a vegetációs időszakban több körben végzik el.

A tavaszi karbantartások miatt zárva lesz a Selyemréti Strandfürdő április 21. és április 28- között 

A Tourinform Miskolc iroda munkatársai látták vendégül azokat a turisztikai szakembereket, akik részt vettek a Miskolctapolca értékeit, fejlesztéseit bemutató tanulmányúton.

Az MVK telephelyén található közlekedéstörténeti múzeum idén is várja az érdeklődőket.

A közlekedési vállalat közlése szerint, április 8-tól az alábbi változások lépnek érvénybe:

Aszalóról érkezett az a tucatnyi nyolcadik osztályos tanuló, akik a Tanítsunk Magyarországért program keretében vettek részt csütörtökön, az MVK Zrt. telephelyének bejárásán.

Új információs pontot nyitott a MIDMAR Kft. által működtetett Tourinform Miskolc iroda Miskolctapolcán, amely a Barabits sétány 2. számú pavilonjában található. Az ünnepi hosszú hétvégén már várják az érdeklődőket a helyszínen.