Együttműködünk

Aktuális

A Bosch bővíti az elektromos meghajtások üzletághoz tartozó miskolci vállalata tevékenységét: az idén húszéves Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. 2025 közepéig két, összesen több mint 18 milliárd forint értékű beruházást valósít meg.

Első ütemben hétfőtől a Centrum felőli kijáratot zárták le, közlekedni a másik két kijáraton keresztül 2-3 perces kerülővel lehet. Az üzletek a munkálatok alatt is nyitva tartanak.

Elena Naveriani grúz rendező Rigó, rigó, szederinda című filmje kapta a 19. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat.

Kedden a csatorna reggeli műsorában vendégeskedett Miskolc polgármestere.

A program mostani szakaszában azok a miskolciak jelentkezhetnek, akik nem vettek részt az első kiírásban.

Habár a nyár uborkaszezon, az ideit mégsem nevezhetjük unalmasnak, szeptemberrel ráadásul új politikai szezon kezdődik, kilenc hónap múlva pedig önkormányzati választások.

A miskolci közlekedési vállalat 2023 őszétől villamosvezető képzés indítását tervezi.

Ez Miskolc és a miskolciak érdeke - olvasható Miskolc polgármesterének közösségi felületén.

A program következő szakaszában azok a miskolciak jelentkezhetnek majd, akik nem vettek részt az első kiírásban.

Ahhoz, hogy tanulóbérlettel utazz, érvényes diákigazolványra vagy – ennek hiányában – oktatási igazolásra van szükséged. A tanulóbérleted csak ezzel együtt érvényes.