Győrrel állt holtversenyben a borsodi megyeszékhely, de az idén begyűjtött 11 díjazással megelőzte riválisát. Csütörtökön átadták a 2020-as Városmarketing Gyémánt-díjakat.
Aktuális
Az elmúlt négy és fél évtizedben Veres Tibor belülről látta a város távhőrendszerének kialakulását, fejlődését. Több mint tíz éve a MIHŐ vezénylőjéből felügyeli azt.
Száztizennégy országból, kétezernél is több filmalkotás érkezett a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra. A legszebb filmekből több mint húszat a Miskolc Televízió nézői is láthatnak szeptember 16-ától.
Hétfő reggel személyesen néztük meg, mi a helyzet a lezárt híd lábánál, illetve a javasolt kerülőutakon.
Az alapvetően félénk állatok az emberre semmilyen veszélyt nem jelentenek, a vadaspark munkatársai azt kérik, ha valaki látja őket, ne próbálja megfogni hanem értesítsék a hatóságokat vagy az állatkertet.
Jövő keddtől pénzbüntetéssel szankcionálják azokat, akik nem viselnek maszkot a miskolci buszokon és villamosokon.
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett Miskolci Állategészségügyi telep munkatársai folyamatosan dolgoznak a kóbor állatok befogásán.
Az Y-híd építési munkálatai miatt szeptember 13-án, vasárnaptól módosul a 3-as és 3A-s autóbuszok útvonala: a Vízügyi igazgatóság megálló helyett a Selyemrét és Tisza pályaudvar megállóhelyeket érintik - tájékoztatta por
A kormány Creative Region - Határtalan fejlődés programjában Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza, Szolnok és a régió megyéi együttműködve tervezik meg a saját és térségük következő tíz éves fejlesztéseit.
Lezárják az Y-híd (Vörösmarty utcai felüljáró) Vörösmarty utca felé vezető ágát szeptember 13-a, vasárnaptól az új Y-híd építési munkálatainak megkezdése miatt – erről a kivitelező HE-DO Kft.

