Együttműködünk

Az informatika ma már nélkülözhetetlen

Az informatika ma már nélkülözhetetlen

A Miskolc Holding Zrt. 15 éves fennállása alkalmából készült sorozatunkban ezúttal az informatikai szakterület munkáját ismerhetik meg az olvasók.

Miskolc vezetése 2006-ban döntött arról, hogy az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok hatékonyabb működtetése holdingtípusú irányítással valósuljon meg. Ez a változás jelentősen érintett egyes alapszolgáltatásokhoz köthető szakterületeket, beleértve az informatikai szolgáltatások körét is. A Holding létrejöttekor egyrészt a vállalatirányítási szerkezet miatt, valamint a technológiai igényeknek, lehetőségeknek megfelelően az informatikai fejlesztés és üzemeltetés szigetszerűen, tagvállalati és intézményi keretek között működött. 2012-től valósult meg a Központi Informatikai Szolgáltató Központ, amely bázisát adta az egységes gazdálkodási és technológiai környezetet, szolgáltatási struktúrát adó informatika létrejöttének.

A miskolci önkormányzat teljes informatikai szolgáltatási területét a Miskolc Holding Zrt. keretein belül működő informatikai csapat látja el. A folyamatosan változó igények, a technológiai fejlődés és tudatos fejlesztés eredményeként egy olyan, országos szinten is jelentős városi szolgáltató és kompetenciaközpont jött létre, amely teljes körű informatikai szolgáltatásokat biztosít a Holding és tagvállalatai, a polgármesteri hivatal és tizenegy városi tulajdonú intézmény, valamint egyes piaci gazdasági szereplők részére.

A Holding IT fejleszti és üzemelteti a városi informatikai alapinfrastruktúrát, a 13 kilométernyi optikai gerinchálózatot és végponti helyeket 56 helyszínen. Web- és alkalmazásfejlesztési, alkalmazásüzemeltetési feladatokat lát el, hálózatfejlesztési és -üzemeltetési feladatokat végez, internetszolgáltatást biztosít, adatközpontokat üzemeltet, szerver-, hálózatieszköz- és felhasználóeszköz-fejlesztéseket és üzemeltetési feladatokat lát el. Informatikai háttértámogató szolgáltatást nyújt 2100 felhasználó számára, valamit virtuális infrastruktúrán szerver- és kapcsolódó szolgáltatásokat biztosít, részt vesz a város fejlesztési projektjeiben, javaslatot tesz az IT jellegű fejlesztésekre, és részt vesz megvalósításukban. Fejleszti és üzemelteti a teljes városi zárt láncú, jelenleg közel 500 kamerát magába foglaló térfigyelőkamera-rendszert, IT és adatbiztonsági területeken szabályoz és felügyeletet végez. A feladatkör rendkívül összetett, amelyet jelenleg a Holding egyik legnagyobb szervezeti egységeként mindösszesen 40 ember lát el három alapszakterületen – foglalta össze a feladatokat Csengő Péter informatikai vezető, aki több mint húszéves IT tanácsadói és IT szakmai igazgatói pálya után, 2020 elejétől látja el városunkban az IT vezetői szerepet.

holding it csengő péter

Az informatikával sem lehet mindent megoldani, de anélkül szinte semmit – ezt a mondást már Szepesi László informatikai üzemeltetési egységvezető idézi, aki 1988-tól - a Miskolc Holding létrejöttét megelőzően - már az MVK és MIK Zrt. keretein belül is részese volt az városi informatikai irányításnak. Az informatika fejlődésével kapcsolatban elmondta, hogy amíg a nyolcvanas évek végén például az MVK-nál a havi menetlevelek számítógépes adatfeldolgozása reggeltől akár másnap délutánig is eltarthatott, ez az idő mára néhány órára csökkent. Az egységvezető nagy előrelépésnek tartja azt is, hogy a kezdeti papíralapú felhasználást mára már nagyon sok helyen felváltotta a felhőalapú technológia, mely lehetőséget ad a papír nélküli, akár csoportos feladatvégzésre is, illetve a munkafolyamatok automatizálásában is jelentős szerepe van ma már az informatikának.

Forrás: minap.hu