Együttműködünk

Csipkerózsika kastélyaként tért vissza az első adventi vasárnap Európa kedvence, a miskolci adventi villamos

Csipkerózsika kastélyaként tért vissza az első adventi vasárnap Európa kedvence, a miskolci adventi villamos

Az ünnepi díszbe öltözött szerelvény advent első vasárnapján, azaz december 1-jén gurult ki először a remízből és az adventi gyertyagyújtás, valamint az Avasi kilátó fényjátéka után settenkedett be komótosan a Szent István térre.

Tizenharmadik alkalommal indította útnak most vasárnap a miskolci adventi villamost a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. – írja pénteki közleményében a vállalat. Amint fogalmaznak, a jármű idén kívül-belül megújult és most Csipkerózsika kastélyát idézi a díszlet.
– A csoda már az első pillanattól megfogja az utazót: az ablakokon lévő fényfüggöny, az ajtókon lévő rózsakapuk, több száz méter fénycső és 3D-s elemek. Az utazás kényelmét és a melegét pedig egy szép kandalló biztosítja – fogalmaznak.

Az adventi villamos vízkeresztig, azaz 2025. január 6-ig közlekedik és azon kizárólag érvényes utazási okmányokkal lehet utazni.

Az Adventi villamos menetrendje
December 1-jén, vasárnap az indulás időpontjai:
Tiszai pályaudvarról: 16:50, 18:20
Felső-Majláthról: 17:35, 19:05
Tanítási időszakban munkanapokon:
Tiszai pályaudvarról: 10:20, 11:45, 13:15, 14:45, 16:15, 17:35, 18:57.
Felső-Majláthról: 11:00, 12:30, 14:03, 15:30, 16:53, 18:15, 19:37.
Tanszünetben munkanapokon:
Tiszai pályaudvarról: 10:22, 11:45, 13:15, 14:47, 16:17, 17:35, 19:02.
Felső-Majláthról: 11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:57, 18:17, 19:39.
Szombati napokon:
Tiszai pályaudvarról: 10:20, 11:45, 13:15, 14:45, 16:15, 17:35, 18:57.
Felső-Majláthról: 11:00, 12:32, 14:00, 15:30, 16:53, 18:15, 19:37.
Vasárnapokon és ünnepnapokon:
Tiszai pályaudvarról: 10:20, 11:45, 13:15, 14:45, 16:15, 17:35, 18:57.
Felső-Majláthról: 11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:53, 18:15, 19:37.