Július végén három napon keresztül, két helyszínen újra a dixie és jazz muzsikáé a főszerep Miskolc belvárosában.
Hetedik alkalommal rendezik meg a nagysikerű Miskolci Nemzetközi Dixieland Fesztivált, amely idén is folytatja azt a hagyományőrzést, amit közel negyven éve kezdett meg, még a nyolcvanas évek közepén. Ekkor a legendás Benkó Dixieland Band vezetője, Benkó Sándor alapításával hosszú évtizedekig töltötte meg a dixie muzsika városunkat.
Idén július 19-21. között a már megszokott helyszín, a Szinva terasz ad otthont a központi eseményeknek, amihez kísérőként csatlakozik majd a belváros egyik közkedvelt jazz szórakozóhelye, a Grizzly színpad is.
A programok július 19-én pénteken kezdődnek utcazenével, majd a kisszínpad kerül reflektorfénybe, ahol a dixie muzsika olyan sztárfellépőié a főszerep - természetesen a teljesség igénye nélkül - mint a The Dixie Hot Licks Csehországból, az MDB Swing Project és a La Barriere Manouche Jazz. A nagyszínpadra pedig a Papa Jazz Seven és a Dixis Manusok érkezik.
A szombati nap is legalább ilyen erősnek ígérkezik: a fesztivál második napja a virágóránál dixieland térzenével kezdődik. Ezt követően a kisszínpadon elsőként a Prím Band játszik groove-os, ritmusos, melodikus jazzt. Repertoárjukban a saját szerzemények mellett klasszikus jazz standerdek is megtalálhatóak, melyeket saját feldolgozásban adnak elő. Őket követi a Debrecen Dixieland Band, majd utánuk már a nagyszínpadon láthatjuk a Four Fatherst. Az együttes előadásában a húszas, harmincas évek amerikai zenéje, világslágerek és spirituálék is szerepelnek, de előszeretettel dolgoznak fel magyar slágereket is.
Nagy durranásként szombat este a Miskolc Dixieland Band és a Four Fathers közös produkcióját élvezhetjük a nagyszínpadon. A záró napon, azaz vasárnap pedig a matinéé a főszerep filmzenékkel, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt a Miskolc Dixieland Band interpretálásában. Aki szereti az igényes dixie és jazz muzsikát ezen a hétvégén feltétlenül ott a helye a Szinva teraszon és a Grizzly színpadnál is. A programok ingyenesek, mindenkit szeretettel várnak.