Együttműködünk

Kötelező a szájmaszk, a száj elé kötött kendő vagy sál a miskolci buszokon, villamosokon

Csütörtök reggeltől Miskolcon is kötelező a maszk, vagy valamilyen más, a szájat takaró ruhadarab (sál, esetleg kendő) viselése a tömegközlekedési eszközökön. Erről Veres Pál polgármester rendelkezett azután, hogy egyre több egészségügyi szakember javasolja országszerte is a védőeszközök viselését, mivel véleményük szerint a szájmaszkok érdemben is hozzájárulhatnak a vírus terjedésének lassításához.

Az eddigi információk szerint a szájmaszk jó eséllyel csökkenti annak az esélyét, hogy akik már fertőzöttek, de nem tudnak róla, megfertőzzenek másokat. Ugyanakkor az egészséges embereknek is nyújtanak bizonyos fokú védelmet a nyálcseppekhez, nagyobb porszemcsékhez tapadt vírusok belélegzése ellen.

A buszokon, villamosokon utazók számára kötelező védőeszközök viselésének célja a miskolciak egészségének megőrzése, a rendelkezést ennek érdekében hozta meg Veres Pál – nyilatkozta Petruskó Norbert városházi szóvivő. – A szigorítás betartásában pedig az önkormányzat által ingyenesen biztosított 120 ezer maszk is segíti majd a lakosságot. Amíg ezek a maszkok megérkeznek, addig kendővel, sállal is lehet helyettesíteni a védőeszközöket.

Az új szabályozás betartását a közösségi közlekedési eszközökön az MVK Zrt. ellenőrei segítik, ellenőrzik, illetve felhívják a figyelmet az intézkedés fontosságára.

Kérik a közösségi közlekedést használókat arra, hogy saját érdekükben is viseljék a maszkokat, kendőket, sálakat, valamint ezzel is óvják utazótársaikat. Az ellenőrök egyelőre nem szankcionálják a maszk hiányát, de az MVK-hoz érkező negatív visszajelzések esetén, a későbbiekben szigorodhatnak a szabályok.

– Miskolc város vezetése továbbra is megtesz mindent a miskolciak védelme érdekében, és azért is, hogy lassítani lehessen a járvány terjedését – tette hozzá Petruskó Norbert. – Már javában zajlik annak a 120 ezer mosható, fertőtleníthető, többször használható textil szájmaszknak a csomagolása és postai kézbesítésre történő átadása, amelyet az elkövetkező két hétben valamennyi miskolci család postaládájába eljuttat a Magyar Postán keresztül Miskolc önkormányzata.

Az önkormányzat dolgozói önkéntes munkában már második napja folyamatosan csomagolják ezeket a maszkokat, a védőfelszerelésekből minden miskolci család kettőt kap.

Továbbra is fontos azonban, hogy aki teheti, maradjon otthon, és minimalizálja a másokkal való személyes érintkezések számát, hiszen továbbra is ez a leghatékonyabb módszer a vírus terjedésének lassítására.

Forrás: minap.hu