Együttműködünk

Már jár az „aranyos” járatunk, kigördült az Adventi villamos

Már jár az „aranyos” járatunk, kigördült az Adventi villamos

Idén tizedik alkalommal indul útjára az ünnepi díszbe öltöztetett adventi villamos Miskolcon. A kívülről már jól ismert mézeskalács házikó a jubileum alkalmából belül arany díszítést kapott, ebben a ragyogó pompában fogadják az utasokat a szépség és a szörnyeteg mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike.

Első útján sokan elkísérték vasárnap délután, pedig fél 5-re nem, hogy eleredt, egyenesen szakadni kezdett az eső – a miskolciak mindenesetre kitartottak, többen jelezték munkatársunknak a Városház téri megállónál, hogy ők bizony az ünnepi műsor és az adventi villamos miatt mozdultak ki otthonról!

Már jár az „aranyos” járatunk, kigördült az Adventi villamos
Fotó: Mocsári László

Kicsit elrontja a boldogságunkat a járványhelyzet, de a közlekedési vállalat erre is igyekszik felkészülni: az utasokat arra kérik például, hogy egymás védelme és a fertőzésveszély minimalizálása érdekében ne csak a két végállomáson várják az ünnepi szerelvényt, hanem vegyék igénybe a közbenső megállókat is. Annak érdekében, hogy minden érdeklődő megcsodálhassa az adventi villamost, javasolják, hogy a teljes szakaszon történő utazás helyett annyi ideig utazzanak a járattal, amennyi idő elegendő a kényelmes megtekintéshez, felvételek készítéséhez.

Már jár az „aranyos” járatunk, kigördült az Adventi villamos

Talán mondani sem kell, de azért felhívják a figyelmet, hogy a villamosra az szállhat fel, aki érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal rendelkezik, illetve orrot és szájat eltakaró maszkot visel. A maszkhasználat alól kivételt képeznek a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személyek.

Mutatjuk, hogyan tudnak vonaljegyet váltani:

  • mobiljegy formájában 0-24 óra között (Mobiljegy | Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (mvkzrt.hu))
  • a Tiszai pályaudvaron, a jegy-és bérletpénztár mellett található automatánál szintén 0-24 óra között
  • a Tiszai pályaudvar jegypénztárban nyitvatartási időben (Bérletpénztárak | Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (mvkzrt.hu))
  • a járművezetőnél készpénzzel,
  • a jegyellenőröknél bankkártyával.

És ha valaki netán lemaradt volna az adventi villamosról, az se bánkódjon, január 6-áig utazhat a járattal, a következő menetrend szerint (kivéve a december 22-31. közötti időszakot):

Munkanapi menetrend tanulmányi időszakban (november 29-december 21., illetve 2022. január 3-6. között):

Tiszai pályaudvarról: 09:50, 11:20, 12:45, 14:15, 15:45, 17:10, 18:52.
Felső-Majláthról: 10:40, 12:00, 13:30, 15:00, 16:30, 18:10, 19:40.

Munkanapi menetrend tanszünetben (december 22-31. között):

Tiszai pályaudvarról: 09:52, 11:16, 12:47, 14:15, 15:45, 17:10, 18:52.
Felső-Majláthról: 10:30, 12:00, 13:30, 15:00, 16:30, 18:10, 19:40.

Szombat:

Tiszai pályaudvarról: 10:04, 11:28, 12:40, 14:10, 15:40, 17:10, 18:40.
Felső-Majláthról: 10:41, 12:05, 13:25, 14:55, 16:25, 17:55, 19:25.

Vasárnap:

Tiszai pályaudvarról: 09:40, 11:10, 12:40, 14:10, 15:40, 17:10, 18:40.
Felső-Majláthról: 10:25, 11:55, 13:25, 14:55, 16:25, 17:55, 19:25.

Kiegészítő információk az adventi villamos közlekedésével kapcsolatban:

  • november 28-án az indulási időpontok: Tiszai pályaudvar: 16:20, 17:55; Felső-Majláth: 17:10, 19:10,
  • november 29-től december 21-ig munkanapokon tanulmányi menetrend szerint közlekedik;
  • december 5-én a Régiségvásár ideje alatt nem közlekedik, első indulások: Tiszai pu. 15:40, Felső-Majláth: 16:25;
  • december 22-től december 31-ig munkanapokon tanszüneti menetrend szerint közlekedik;
  • december 24-én a szombati menetrend szerint, de rövidebb üzemidővel közlekedik, az utolsó indulása a Tiszai pályaudvarról: 12:40, Felső-Majláthról: 13:25;
  • december 25-én vasárnapi menetrend szerint közlekedik;
  • december 31-én délután nem közlekedik: utolsó indulások: Tiszai pu.: 12:47;  Felső-Majláth: 13:30;
  • január 1-jén a vasárnapi menetrend szerint jár, de rövidebb üzemidővel; az első indulása a Tiszai pályaudvarról: 14:10, Felső-Majláthról: 14:55;
  • január 2-án a régiségvásár ideje alatt nem közlekedik, első indulások: Tiszai pu. 15:40, Felső-Majláth: 16:25;
  • január 3-tól január 6-ig tanulmányi munkanapi menetrend szerint közlekedik.

Forrás: minap.hu