Együttműködünk

NEGYVENNÉGY ÉVE SZOLGÁLJA A MISKOLCIAKAT A VÁROS VÍZMŰVESE

NEGYVENNÉGY ÉVE SZOLGÁLJA A MISKOLCIAKAT A VÁROS VÍZMŰVESE

Horváth Ferenc, a Miskolctapolcai Vízmű vezetőgépésze, a tiszta ivóvíz „szerelmese”, egyike azoknak, akik nemcsak értik, de rajongva szeretik munkájukat.

A víz a jelenünk és a jövőnk is egyben, mert a víz maga az élet – ezt vallja Horváth Ferenc, ebben a szemléletben végzi mindennapos munkáját is több mint négy évtizede. Ez idő alatt az elvrendszerébe ágyazódott a csapvíz fogyasztásának népszerűsítése is. Munkájához kézzel tapintható szenvedély köti: a Miskolctapolcai Vízmű vezetőgépészének, mondhatni, tiszta víz folyik az ereiben.

- Az első és egyetlen munkahelyem a MIVÍZ Kft. és jogelődje, de már a középiskolai tanulmányaim is Miskolchoz kötődnek: előbb a Gépipari Szakközépben, majd a Gépipari Technikumban végeztem, amit követett az elektrikusi szakirány és a különböző szaktanfolyamok. Amikor 44 éve részese lettem a „vízművesek” világának, akkor vált egyértelművé, milyen mértékű szaktudás, elköteleződés és felelősség van ebben az ágazatban. Az itt dolgozók munkája közvetlenül hatással van a miskolciak életére, hétköznapjaira. A napról napra jelentkező szakmai kihívások, elvégzendő feladatok sokszínűsége, a családias munkakörnyezet bebizonyította: jó pályát választottam. A vízműves pálya mérföldköveit mind egy cégen belül érte el.

- Első éveimben a Karbantartási osztályon mint csoportvezető dolgoztam. Ott is sok izgalmas kihívást jelentő feladattal találkoztam. Ebben az időben építettük a vizes óriás csúszdákat és a vízforgató berendezéseket a tapolcai és a selyemréti strandokra. A közvetlen és távolabbi műszaki kollégákkal is jó kapcsolatot tartottam és tartok ma is. Eredményesen dolgoztunk együtt, mert az előbb említett „projektek” meg is kívánták a jó kollegiális viszonyt. Ezt követően került az ivóvíz-gazdálkodási osztályhoz, ahol más jellegű feladatok várták.

- Ez a terület azért is izgalmas, mert a tervezhető feladatok elvégzésén kívül soha nem tudhatjuk előre, mi lesz a következő havária, milyen tennivaló lesz, amit meg kell oldani, mit hoz a következő nap vagy óra. Na jó, hosszú szakmai múlt után már vannak ismétlődő esetek.

Horváth Ferenc arról is beszélt, mik egy vezetőgépész feladatai. Elmondta, a Miskolctapolcai Vízmű és a vízműhöz tartozó külső vízi létesítmények üzemeltetési, karbantartási tevékenységének irányítása, a termelőkutak, a gépészeti, vízhálózati és elektromos berendezések szakszerű és biztonságos üzemeltetése. Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb szerepet töltenek be az automatizált gépek, folyamatok, így a kézzel működtetett szerelvények helyett más dolgokra lehet összpontosítani.

A miskolctapolcai víztisztító és benne az ultraszűrő technológia működését fejlett PLC programvezérlés végzi. Ez lehetőséget ad az üzemviteli és termelési adatok összehasonlítására, a pontos, hiteles mért értékek elemzésére. Nagyon fontos a technológiai vízfelhasználás és az üzemeltetési költségek alacsony szinten tartása mellett, hogy mennyi villamos energiát használunk fel. Ezért szükséges a különböző gépek, gépegységek legjobb hatásfokon való üzemeltetése. A kiemelt feladatok közé tartoznak továbbá a vízmintavételek és vízminőség-vizsgálatok. A laboratóriumi –akkreditált- vizsgálatok mellett mi is végzünk úgynevezett gyorstesztvizsgálatokat (Colilert) , melyek megmutatják – 18 óra múlva- a nyersvíz minőségét, és a változás irányát, amely alapján megfogalmazzuk a további eljárásmódot. Elmondta azt is, hogy nagy gondot okozott az elmúlt években nyugdíjba vonult kollégák pótlása, ám még mindig vannak vonzó oldalai a vízműves pályának.

- Voltak „aranyidők”, és most vannak nehezebb évek, melyekhez alkalmazkodnunk kell, úgy a gazdasági és a járvány okozta nehézségek, mint az időjárás hektikussága miatt. Az elmúlt évek időjárás-változása több munkát jelent, és folyamatos alkalmazkodásra késztet minket, hogy tartani tudjuk azt, amit vállaltunk. Fogyasztóink számára a kiváló minőségű csapvíz folyamatos. Arra kell gondolnunk, hogy „a vízkincset nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”!

Amire büszke lehet

- A bizalmat és az elismerést pályafutásom során többször is megkaptam. Az elmúlt időszakban a Magyar Víziközmű Szövetség szakmai kitüntetésben részesített, mely nagyon fontos volt számomra, mert ez egy visszajelzés a szakmától, a munkámról, a tevékenységemről – meséli lapunknak Horváth Ferenc, hozzátéve, a díjazott személyen kívül az elismerést közvetve kapják mindazok, akikkel a díjazott együtt végezte a munkáját.

- A legbüszkébb arra vagyok, hogy a Miskolctapolcai Vízmű vezetőjeként 2015-ben részese lehettem Közép-Európa legnagyobb ivóvíztisztító ultraszűrőjének megépítésében. Ez egy világviszonylatban is korszerű ultraszűrésű membrántechnológia, amely azóta is kiválóan működik, és zökkenőmentesen látja el a miskolciakat kiváló minőségű, nagyon jó ásványianyag-összetételű ivóvízzel. Ez nagy munka volt, sok ütközéssel, rengeteg, naponta jelentkező problémával, de megérte.

A 44 éve szolgáló vízműves arról is beszélt, hogy az évek távlatában van, amit ma már másképp csinálna.
- Az emberi élet egyik legdrágább kincse az idő, amit nem lehet pótolni. A szakmám és a hobbim folyamatos végzése az életem egy nagy részét jelentette, jelenti. Viszonylag sok időt töltöttem távol a családomtól - ezt ma másképp csinálnám, ezért szinte minden egyes percet megragadok, hogy elragadó kis unokáimmal lehessek. Őszintén mondhatom, hogy nagyon szoros a kapcsolatunk, és ez hatalmas örömmel tölt el engem is és a családomat is. Ezért javasolnám a fiatalabb nemzedéknek, hogy becsüljék meg, szeressék a családjukat, használjanak ki minden percet, amit a szeretteikkel lehetnek, mert ez mindennek az alapja. A munka-család egyensúlyának helyes megválasztásában a család a legfontosabb – summázza az évek tapasztalásait Horváth Ferenc.