Együttműködünk

Sikeres földgázbeszerzés a MIHŐ közreműködésével

Sikeres földgázbeszerzés a MIHŐ közreműködésével

Miskolc közgyűlése 2017-ben a Miskolc Holding Zrt.-t bízta meg az önkormányzati gazdasági társaságok, intézmények, illetve a Miskolc Holding Zrt. és gazdasági társaságainak energiagazdálkodásával kapcsolatos feladatok elvégzésével - emlékeztet közleményében a Miskolci Hőszolgáltató (MIHŐ) Kft.

A közös beszerzéssel várhatóan 140 millió forint megtakarítás érhető el.

- Ennek megfelelően a Miskolc Holding Zrt. közbeszerzési eljárás keretében, ebben az évben is elvégezte a társaságok közös földgáz energia beszerzésének koordinálását oly módon, hogy a társaságok a lehető legkedvezőbb földgázárban részesüljenek. 2020-2021. évre vonatkozóan a beszerzésben öt önkormányzati intézmény (11 telephellyel), négy önkormányzati gazdasági társaság (4 telephellyel), valamint öt holding tagvállalat és maga a Miskolc Holding Zrt. (39 telephellyel) vett részt, közel 17 millió köbméter várható földgázigénnyel – részletezik.

A közbeszerzési eljárásban négy földgázkereskedő tett érvényes ajánlatot, melyek közül elektronikus árlicit alkalmazásával került kiválasztásra a nyertes kereskedő. A beszerzési eljárás során a jelenlegi földgázárhoz képest várhatóan több mint 24 százalékos földgázköltség csökkenés várható, mely éves szinten összesen közel 140 millió forint. 

- Ez a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai esetében több mint 119 millió forint, az önkormányzati intézmények esetében pedig közel 21 millió forint költségmegtakarítást jelent - írha a MIHŐ, hozzátéve: a következő évtől a közös földgáz energia beszerzésének koordinálását már teljes körűen a miskolci hőszolgáltató látja el.
 

(Nyitóképünk illusztráció.)

Forrás: minap.hu