Utolsó napjait tölti polgármesterként a hivatalában. Hogy érzi magát így a ciklus végén?
Köszönöm, jól! Nagyon sok emlék jön elő az elmúlt öt évből. Sok munka, sok siker, sok nehézség és nagyon sok vidám, emberi pillanat.
Mi az első emléke a polgármesterségéből?
Mikor először beléptünk a házba a megválasztásom után néhány nappal. Furcsa hangulat fogadott, egyszerre voltak a kollégák távolságtartóak és egyben nagyon kíváncsiak is.
Gyorsan megváltozott ez a hangulat?
Persze, nagyon hamar. Ripsz-ropsz kiderült, hogy nem eszem embert, és mindenkihez elsősorban emberként és kollégaként fordulok. Emlékszem, hogy néhány héttel a hivatalba lépésem után végigjártam az egész hivatalt, akinek csak tudtam, bemutatkoztam, elmentem minden főosztályra, minden csoporthoz. Azt szerettem volna, ha látják, én is valódi ember vagyok, nem csak egy bajuszos arc a plakátokról.
És bevált ez a rendhagyó ismerkedés?
Azt gondolom, igen. Tudja, a hivatali dolgozók nagy része maradt az előző városvezetésből, eszem ágában sem volt politikai alapon válogatni a kollégák között. Aki maradni akart és Miskolcért akart dolgozni, arra kollégaként, szövetségesként tekintettem. Szerintem ez így normális, mert nincs két Miskolc. Úgy gondoltam, és most is úgy gondolom, hogy Miskolcnak mindenkire szüksége van, aki a városért tenni akar, és azt látom, hogy az utódom is hasonlóan gondolkodik.
Milyen a kapcsolata Tóth-Szántai Józseffel, Miskolc következő polgármesterével?
Azt gondolom, hogy nagyon jó, legalábbis sokkal-sokkal jobb, mint az bármelyik két egymást követő polgármester között valaha lehetett Miskolcon. Tudom, hogy ez önmagában nem egy történelmi tett, de hiszek abban, hogy a jó emberi kapcsolatok elősegítik a hatékony munkát, mert pozitív környezetet teremtenek és bizalmi légkört.
Milyen lehetett az ön csapatában dolgozni?
Erről ne engem kérdezzem meg, hanem a kollégáimat! Én nagyon szerettem velük dolgozni, remélem, hogy ez kölcsönös volt. Szerencsére a személyes csapatomnak jó volt a humorérzéke, és ez nagy áldás, mert a legnehezebb helyzetekben is segíthet embernek maradni, ha magunkat is ki tudjuk nevetni.
Ez egy politikustól elég furcsa, hogy önmagát is képes kinevetni.
Nézze, a szó klasszikus értelmében szerencsére sosem váltam politikussá, sosem sértődtem meg, ha a kollégáim velem vicceltek, vagy engem tréfáltak meg, leginkább azért, mert magukat is képesek voltak kifigurázni. Egyszer azzal köszöntöttek fel, azt hiszem a 60. születésnapomon, hogy felolvastak egy általuk írt CIA jelentést, ami egy olyan napjukról szól, amikor váratlanul nem jövök be dolgozni. Saját magukat figurázták ki benne, hogyan reagálnának, ha nem jönnék, ha nem tudnák, mi van velem, mert sehogyan sem tudnának elérni. Nagyon vicces volt.
És kiderült, miért nem jött dolgozni?
Igen, a sztori végén kiderült, hogy a feleségemnek mentem ajándékot venni, és otthon hagytam a telefonom, ők meg bepánikoltak. Mármint csak a jelenetben történt így, a valóságban meglehetősen talpraesett, tehetséges társaság. Egyszer például csináltak nekem egy másik alkalomra egy egyszemélyes társasjátékot is a városvezetésről, MonoPali néven. Végigjátszottam, nyertem!
Hiányozni fog a polgármesteri munka?
Bizonyos részei mindenképp. Lehet, hogy patetikusan hangzik, de nekem tényleg nagy megtiszteltetés volt ezért a városért, Miskolcért, a miskolciakért dolgozni. Erről beszéltem a Miskolci Piknik zárónapján és a közgyűlésen is. Hiányozni fog ez a fajta szolgálat, de tagadhatatlanul jól fog esni az is, hogy visszatérhetek az oktatás területére.
Ez a terve? Újra az oktatás?
Igen, ez a végzettségem, ez az életem, ez a szenvedélyem, ezt szeretném csinálni újra, oktatással, oktatásszervezéssel szeretnék újra foglalkozni.
Miskolcnak mit tanított?
A városházán polgármesterként dolgoztam, nem tanárként. De ha valamit, akkor azt szerintem sikerült átadni a közéletnek, hogy létezik az eddig megszokottól eltérő stílus is. Egy emberközelibb, közvetlenebb, hétköznapibb megközelítés. És talán azt is sikerült bemutatni, hogy ez a stílus működik, mert jobban veszik a miskolciak, ha nem feletteseket, uralkodókat látnak a város vezetőiben, hanem partnert. Büszke vagyok rá, hogy közelebb tudtuk vinni a városvezetést a miskolciakhoz, és úgy érzem, hogy az utódom is hasonló hozzáállással érkezik majd.
Ön valóban legendásan közvetlen volt a miskolciakkal, sokak számára érthetetlenül hétköznapi.
Nem tudom, mi ebben a furcsa, én egyszerűen ilyen vagyok, így működöm. Emlékszem, a tavalyi Kocsonyafesztiválon elindultam fölfelé a Villanyrendőrtől a Városház tér felé, beszélgettem ezzel-azzal, nagyon lassan haladtam. Egész nap nem volt időm enni, úgyhogy az egyik bódénál vettem magamnak egy kocsonyát. Az egyik sörasztalnál ült egy család, megkérdeztem, leülhetek-e. Mondták, hogy persze. Leültem enni a pad szélére, jöttek-mentek az emberek mellettünk, sokan odajöttek, köszöntek, váltottunk pár mondatot, készültek sorban a szelfik a miskolciakkal. Majd egy kis szünetet kihasználva ettem tovább, mire annak a családnak a férfi tagja, aki mellé odatelepedtem, megszólított, hogy ne haragudjon már, hogy megzavarom, de kicsoda ön, hogy ennyien jönnek ide önhöz? Mondtam, hogy Veres Pál vagyok, én vagyok itt a polgármester. Egészen meglepődtek, hogy a polgármester vadidegenként, kíséret nélkül odatelepedett melléjük kocsonyát enni. Ha jól emlékszem, Szombathelyről jöttek, beszélgettünk, elmesélték, hogy tetszik nekik a fesztivál, majd gyorsan csináltunk velük is egy szelfit.
Szóval akkor ezért vannak Miskolcnak olyan rendezvényei, mint a Kocsonyafesztivál és a Miskolci Piknik, mert ennyire szereti a társaságot?
Ez vicces, de sokkal inkább azért, mert abban hiszek, hogy Miskolc egy jó közösség, akik szeretnek együtt lenni és jár nekik, hogy a dolgos hétköznapok után jó koncerteken, igényes programokon, jó ételekkel és italokkal kapcsolódjanak ki. Ráadásul Miskolc rendezvénystruktúrája átalakulásban van. A Kocsonyafesztivál, a Borangolás, a Kvaterkák, a MEN, a CineFest, a Miskolci Piknik, a Miskolci Dixie és Jazz Fesztivál, az Advent, vagy ha egy teljesen más szellemiségből választunk, az Ars Sacra vagy a Szinva Örökség Napok olyan egész éves programkínálat útján indították el Miskolcot, amin szerintem érdemes továbbmenni. Ez turisztikailag is egy jelentős eszköze lehet Miskolcnak a jövőben.
Erre a legbüszkébb?
Mondjuk úgy inkább, hogy erre is nagyon büszke vagyok, de sok másra is ugyanígy. Büszke vagyok az Avasi kilátóra, a miskolctapolcai ősparkra, a Csengey-kertre, a Miskolctapolcai út felújítására, a kerékpárutakra, a részvételi költségvetésre, a civilekkel való együttműködésre. És hogy a beruházásokról se feledkezzünk meg, az elmúlt öt évben számos befektető választotta Miskolcot: a Chervon Autó, a Xanga cégcsoport, az LG Magna, míg a meglévő gyáraink bővítettek, a Robert Bosch és a Sanofi is. Sok dolog maradt még persze, amit szerettünk volna még megoldani, de egy coviddal, elvonásokkal, rezsiárrobbanással nehezített öt évbe ennyi fért. Voltak olyan időszakok ebben az öt évben, amikor már arra büszke voltam, hogy jár a busz, van közvilágítás, jön a víz a csapból, annyira rossz volt a helyzet a világjárvány, a rezsiárak és az infláció miatt. És még eközben is el tudtunk indítani olyan folyamatokat, amelyek jelentősen átalakíthatják a város arculatát a következő évtizedben.
Mi a legfontosabb tanulsága az elmúlt öt évnek?
Hogy a tehetség, a munka, az emberség és a kitartás hozza az eredményt. A pártpolitika önmagában már kevés.
Ha most visszamehetne az időben, mit tanácsolna a 2019-es önmagának?
Hogy idegeskedj kevesebbet, pihenj többet, és néha ne legyél annyira végtelenül megértő.
Sokszor volt elnéző?
Hogy sok volt, vagy kevés, azt nem tudom, de biztosan többször, mint kellett volna. Ilyen alkat vagyok, attól tartok, ebben már gyökeresen nem fogok megváltozni.
Mivel tölti a következő heteket?
Igyekszem pihenni, picit többet mozogni és fejben felkészülni a következő évek feladataira.
A városházára nem tér vissza?
Ha hívnak, szívesen, vendégként is akár. Ha az új városvezetés pedig kíváncsi lesz a véleményemre, a meglátásaimra, szívesen segítek Miskolcnak bármikor. Nem polgármesterként is maradok büszke és tenni akaró miskolci.
A hivatalban össze is csomagolt már?
Igen, persze, de a személyes dolgaimat leszámítva, szinte érintetlenül hagyom az irodámat az utódomnak. Mikor én átvettem a stafétát a város előttem szolgált polgármesterétől, az azóta már sajnos elhunyt Kriza Ákostól, nagyon keveset változtattam a berendezésen, szinte semmit. Az irodában lévő ajándéktárgyak, dísztárgyak többsége ugyanaz, mint amivel kaptam. Talán másnak is fontos lesz, hogy bizonyos dolgok állandók maradjanak.