Mindez a kormányzati elvonások, a vészhelyzet okozta bevételkiesések, és a védekezés költségei miatt – tájékoztatta szerkesztőségünket a miskolci városháza pénteken.
Emlékeztetnek, Magyarország kormánya nem sokkal a koronavírus miatti veszélyhelyzet kihirdetése után döntött arról, hogy a védekezés költségeihez való hozzájárulás címén helyi adóbevételeket von el az önkormányzatoktól, köztük a miskolcitól is.
– Mint minden hazai várost, úgy a borsodi megyeszékhelyet is nehéz helyzetbe hozták ezek az intézkedések és gazdasági hatások, hiszen ezek miatt súlyos milliárdok hiányoznak a város kasszájából – írják.
Aztán részletezik: Miskolc a gépjárműadó elvonása miatt 450 millió forinttól esett el, az idegenforgalmi adó terén 150 milliós, az iparűzési adó terén pedig 2,5 milliárdos mínusszal kell kalkulálni a 2020-as évre. Mindezek összesen 3,1 milliárd forintos bevételkiesést jelentenek a városnak. Mindezen túl a parkolás – szintén kormányzati határozattal történő – ingyenessé tétele miatt várhatóan további 300 millió forinttal kevesebb folyik be az önkormányzathoz.
A turizmus leállása miatt csak a Diósgyőri várnál elmaradt bevételek 100 millió forintot, a fürdők jegybevétel-kiesése további 895 millió forintot, míg a Vadasparknál elmaradó bevételek 84 millió forintot tesznek ki a becslések szerint.
A tömegközlekedési eszközökön az utasforgalom 80-90 százalékos visszaesése miatt 900 millió bevételkiesés várható.
A kulturális tevékenységet folytató szervezetek saját bevételkiesése 860 millió forintban prognosztizálható, a bérleményszolgáltatással kapcsolatos bevételek pedig (figyelembe véve a várható fizetési nehézségeket is) 400 millió forinttal csökkennek.
Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a koronavírus elleni védekezésre a város várhatóan 582 millió forintot kényszerül a miskolciak egészsége védelmében költeni.
Az eddig felsorolt tételeket összeadva könnyen kiszámítható, hogy Miskolc városának és intézményeinek, illetve társaságainak az idei költségvetéseikben mindezek miatt összesen 7 milliárd 221 millió forintos bevételcsökkenéssel kell számolniuk.
– A veszélyhelyzet miatti intézkedések, leállások miatt kieső bevételek – amit a kormányzati elvonások csak tovább súlyosbítottak – kulcsfontosságúak lennének a város számára, hiszen az önkormányzat javarészt ezekből finanszírozza a város működését – hangsúlyozza a városháza.
A helyi adóbevételekből – az eredeti tervek szerint – az önkormányzat törvényileg kötelező feladatai közül csak városüzemeltetésre (pl. a közösségi közlekedésre, a csatorna- és vízszolgáltatásokra) 5 milliárd 461 millió 282 ezer forintot, míg csak az egészségügyi, szociális, oktatási és kulturális intézmények működtetésére (pl. óvodafenntartásra és gyermekétkeztetésre) 7 milliárd 147 millió 858 ezer forintot fordított volna.
A kormányzati elvonások, az önkormányzati bevételkiesések, és a vírus elleni védekezés költségei miatt azonban a város költségvetését újra kell tervezni.
– Már most látszik, a fenti feladatok biztonságos, megfelelő színvonalú ellátására fordítható önkormányzati forrásokat csökkenteni kell. Az adóbevételek elvonása, kiesése miatt az ebből finanszírozott feladatokra is kevesebb jut majd – olvasható a közleményben.
– Mindezek ellenére, bármilyen nehéz is, a megfelelő szakembergárda meglétének és a folyamatos, megfeszített munkának köszönhetően Miskolc város vezetése a gazdasági nehézségek és bevételkiesések, valamint a védekezés miatti többletkiadások ellenére is képes biztosítani Miskolc megfelelő színvonalú működését, bízva abban, hogy újabb kormányzati elvonások már nem nehezítik majd a munkát és a miskolci gazdaság veszélyhelyzet utáni újraindítását – hangsúlyozzák.
Forrás:
minap.hu