Együttműködünk

Újabb bérlői kedvezmény bevezetéséről döntött a város

Május 1-től fizetési moratóriummal élhetnek az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek azon bérlői, akiknek a felajánlott 50%-os kedvezménnyel csökkentett bérleti díj kifizetése a jelen körülmények között kigazdálkodhatatlan költséget jelent és az eddigiekben nem halmoztak fel tartozást, valamint aláírva, határidőben visszaküldték a kiküldött szerződésmódosítást.

A Miskolc Holding Zrt. a bejelentett veszélyhelyzet óta kiemelt figyelemmel kíséri az ingatlangazdálkodási folyamatokat. Az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság - Veres Pál polgármester döntése alapján - az önkormányzati ingatlanokban működő, nyitvatartási korlátozás alá eső üzletek bérleti díjainak 50 %-os csökkentését vezette be április 1-től.


Amennyiben bármelyik önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség bérlője úgy ítéli meg, hogy a 2020. II. negyedévre biztosított 50 %-os bérleti díj kedvezmény a vállalkozásának nem elfogadható, számára - a bérleti szerződésben biztosított 3 hónapos felmondási idő alkalmazása nélkül, illetve a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló kormányrendeletben írt felmondást kizáró rendelkezéseket is figyelembe véve - a Holding biztosítja a közös megegyezésen alapuló 1 hónapos időtartam alkalmazásával történő szerződés megszüntetést. A szerződés fentiek szerinti közös megegyezéssel történő megszüntetésének lehetőségét az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság valamennyi bérlő, így a hivatkozott kormányrendeletben foglalt felmondási tilalom alá tartozó tevékenységi körökben működő üzlet számára is biztosítja.

A bérlők akár mindkét kedvezményt is igénybe vehetik, amennyiben a nyitva tartási korlátozások vége előtt döntenek a szerződésük megszüntetése mellett. A szerződésbontás kezdeményezésétől kezdődően a szerződés megszűnéséig 30 nap áll rendelkezésre az ingatlanok leadására.

Veres Pál polgármester legújabb döntése értelmében 2020. május 1-től bevezethető fizetési moratórium azon bérlőink számára, akiknek a felajánlott 50 %-os kedvezménnyel csökkentett bérleti díj kifizetése a jelen körülmények között kigazdálkodhatatlan költséget jelent és az eddigiekben nem halmoztak fel tartozást, valamint aláírva, határidőben visszaküldték a kiküldött szerződésmódosítást. A tervezet szerint a feltételeknek megfelelő bérlőknek a kedvezményes bérleti díjat legkésőbb 2020.12.31-ig lehetne kamatmentesen befizetniük.

Amennyiben a veszélyhelyzeti intézkedések 2020. június 30. után is a jelenlegihez hasonló korlátozásokat (csökkentett, vagy tiltott nyitva tartás) fognak eredményezni, a Miskolc Holding Zrt. megvizsgálja a kedvezmények időbeli kiterjesztését.

Forrás: minap.hu