Együttműködünk

ÚJRA MEGRENDEZIK A NÉPSZERŰ PROGRAMOT A MISKOLCTAPOLCA BARLANGFÜRDŐBEN

ÚJRA MEGRENDEZIK A NÉPSZERŰ PROGRAMOT A MISKOLCTAPOLCA BARLANGFÜRDŐBEN

Minden esztendő januárjában – a barlang állagának megóvása érdekében – megkezdődik a szokásos karbantartás, ezért január 8. (hétfő) és 25. (csütörtök) között zárva tart a Miskolctapolca Barlangfürdő – írta csütörtöki közleményében a városháza sajtóosztálya.

Jó hír azonban, hogy a karbantartás előtt és azt követően, egészen pontosan január 6-án, valamint január 27-én (mindkettő szombati nap) éjszakai fürdőzéssel várják a vendégeket.

Az Aquaterápia szintén január 8-ától lesz zárva, azonban január 22-étől itt már újra elérhetőek lesznek az egészségügyi szolgáltatások.

A népszerű szárazlábas túrát ezúttal is megtartják a Miskolci Fürdők Kft. munkatársai. A január 19-21. között meghirdetett különleges túrák alkalmával a vendégek idegenvezető kíséretében, száraz lábbal járhatják be a barlangrészeket és a víz nélküli medencéket. Bepillantást nyerhetnek a „barlangfalak” mögé, és bemehetnek olyan elzárt területekre is, ahová fürdőző vendégként a hétköznapokban nem nyílik lehetőségük.

A túrán való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni január 8-ától lehet reggel 8 és délután 16 óra között a +36-70/338-45-34-es telefonszámon.