Amikor nekünk is alig van, akkor van, akiknek még kevesebb jut – az elszabadult rezsidíjak miatt a Miskolci Állategészségügyi Telep is nagyon nehéz helyzetbe került.
Aktuális
Az eseményen azok a villamos- és buszvezetők kaptak elismerést, akik 7, 14, 21, 28 és 35 éve vezetnek balesetek nélkül.
Újabb lakáspályázatot ír ki a Miskolc Holding. Az e-lakáspályázat keretében ezúttal 32 ingatlan találhat gazdára A lakosság körében népszerű lakáspályázat november 28-án hétfőn indul újra.
Az önkormányzat és a református egyház közös rendezvényével kezdetét vette az adventi időszak Miskolcon.
Egyebek mellett a Rácz György és Petőfi Sándor utca forgalmi csomópont-zárásáról, valamint a Petőfi utca forgalmi irányának keddi megfordításáról tájékoztatott a városháza.
Közös, gyerekeknek szóló fotópályázatot hirdetett az MVK és a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A díjakat pénteken, a közlekedési társaság telephelyén adták át.
Az önkormányzat és a Miskolc Holding szakemberei olyan üzemeltetési modell előkészítésén dolgoznak, amellyel piaci szereplőket is bevonnának a fürdők üzemeltetésébe és fejlesztésébe.
A Gondoskodó Miskolc program keretében meghirdetett LED-csere azon szakaszába érkezett, amikor a regisztráltak átvehetik az igényelt LED-eket. Az izzók kiosztása november 21-én, hétfőn kezdődik.
Az előkészítő munkák az MVK telephelyén már javában tartanak. Az adventi villamos első útjára november 27-én indul, és egészen január 9-ig lehet majd rajta utazni.
A szolgáltató eltekint a késedelmi kamat megfizetésétől azoknál, akik még idén megfizetik a társaság felé fennálló lejárt tartozásukat vagy részletfizetési megállapodást kötnek.

