Együttműködünk

Aktuális

A földgáz és a villamosenergia világpiaci ára rendkívül megemelkedett és ezek jövőbeli alakulása is kiszámíthatatlan. A két energiahordozó árának alakulása pedig befolyásolja a távhő árát is.

Néhány, az energetika terén jártas szakember önkéntes alapon vállalta, hogy elbeszélgetnek az érdeklődő állampolgárokkal és javaslatokat tesznek arra, hol, hogyan, milyen fejlesztéssel vagy kreatív megoldással indulhatnak el a kiadások csökkentése

A főbb helyszínek a főútvonalak, terek, díszterek, játszóterek, lakóövezetek, és idegenforgalmi szempontból kiemelt területek.

Év végéig biztosan nyitva maradhat a Kemény Dénes Városi Sportuszoda, hála a városvezetés sikeres, a kormányzattal folytatott tárgyalásainak.

Október utolsó péntekjén újra megrendezték az Erőművek Éjszakáját. A programhoz Miskolci Hőszolgáltató is csatlakozott. A MIHŐ három telephelyén közel százötvenen tekinthettek be a kulisszák mögé.

Csak néhány különleges alkalom van egy évben, amikor az állatkert szerelmesei sötétedés után is bent maradhatnak az állatkertben. Hétfőn este a Miskolci Állatkert 9. alkalommal várta Halloween Est programjára látogatóit.

Az energiaválság ellenére sem mond le a rendkívül népszerű járatról a miskolci városvezetés.

Stratégiai megbeszélést tartott Veres Pál polgármester a miskolci geotermikus projekt főszerepl

Készítsen közös fotót a Csodamalom Bábszínház „Miskolci mesék” című előadásának hősével és ajándékcsomagot nyerhet.

Közel háromszáz MIVÍZ ügyfél élt a "Gondoskodó Miskolc" programban meghirdetett könnyítési lehetőséggel - írja pénteki közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.