Együttműködünk

Aktuális

Lakossági fórumot tartottak csütörtök este az Avastetőn.
A Miskolc Holding Zrt. 15 éves fennállása alkalmából készült sorozatunkban ezúttal a Beruházási, Építési és Karbantartási Igazgatóság munkáját ismerhetik meg az olvasók.
A MIHŐ Kft. megbízásából a SADE-Magyarország Mélyépítő Kft. augusztus 9-én megkezdi az avasi városrészt kiszolgáló, 1970-es években létesített távhő vezetékpár cseréjét egy körülbelül 500 méteres szakaszon.
A Városgazda üzemeltetésében lévő Miskolci Állategészségügyi Telep 144. alkalommal tartja meg nyílt napját augusztus 7-én, szombaton, délelőtt 10 és délután 2 óra között a Fonoda u. 16. szám alatt.
A járművek beszerzését és a hozzájuk kapcsolódó töltőinfrastruktúra kialakítását közel másfélmilliárd forinttal támogatja a kormány.
Rengetegen gondolták úgy, hogy a strandok éjszakáján a miskolci Ellipsum Élmény- és Strandfürdőt választják.
A Bükki Nemzeti Park élővilágát és a terület történeti emlékeit bemutató különleges látogatóközpont megvalósítására így több mint kétmilliárd forint jut.
A csütörtökön kihelyezett gyűjtőedények fő célja, hogy az összegyűlt kupakokkal rászorulókat, alapítványokat segítsenek.

Garanciális javítás kezdődik július 28-án, szerdán a Kiss Ernő utcán, a munkavégzés a Gálffy Ignác utca – Vasgyári út közötti szakaszt érinti. Az úttestben lévő csatorna-fedlapokat emelik az úttest szintjébe. A munka augusztus 7-ig tart.

Kelemen Zoltánt és Kárpáti József Attilát köszöntötte szerdán reggel a polgármester és a Miskolc Holding első embere.