Együttműködünk

Aktuális

A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően a miskolci központú cég rendelkezik jelenleg az egyik legfiatalabb járműparkkal hazánkban.

Az immár 8 éve változatlan árait módosítja az állatkert, a fogyatékkal élők belépése azonban mostantól ingyenes lesz.

A veszélyhelyzet alatt sem állt meg a munka, így még idén elkészülhet a Miskolctapolcai strand második üteme. A fürdőkomplexum műszaki átadását decemberre tervezik.

Megszépülhetnek a város közterületei.

Az arnóti Bénó Kertészet jelentős adománnyal járul hozzá ahhoz, hogy Miskolc közterületei megszépüljenek.

Utolsó ülését tartotta a miskolci operatív törzs – a testület a veszélyhelyzet kihirdetése óta hetente kétszer tanácskozott a stratégiai fontosságú városi szolgáltató cégek, katasztrófavédelmi, egészségügyi, valamint a szociális és az idős

A szükséges módosításokon nyár eleje óta egy szakértőkből álló munkacsoport dolgozik.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet alatt, a kormány április elejétől az egész országban ingyenessé tette a közterületi parkolást.

A Palóczy utca 1. szám alatti épületet korábbi tervek szerint irodaházzá alakították volna, az ehhez szükséges forrás viszont sem most, sem korábban nem állt az önkormányzat rendelkezésére.

Talán kevesen tudják, hogy Magyarországon az apák napját 1994-ben honosították meg a Borsod megyei United Way mozgalmának kezdeményezésére.

Mivel nem kell most fizetni érte, sokan ott és úgy parkolnak, ahogyan nem szégyellnek.