A miskolctapolcai Barlangfürdőben rendezték meg szombaton azt a környezettudatosságot erősítő és integrált szemléletformálást elősegítő programot, amelyen a résztvevők Miskolc egyik fontos TOP pályázatos projektjével a „Zöld város kialakítása Misk
Aktuális
Egy évvel ezelőtt kezdett formát ölteni az országosan is egyedülálló Hodobay Program koncepciója, majd megtörtént az előkészítése, kidolgozása, elindítása, a múlt héten pedig lezajlott a program szellemében életre hívott szakmai konferencia.
Különleges nyílt napot szervezett szombaton, a Múzeumok éjszakáján a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Szondi György utcai telephelyén. A rendezvény előtt egy busztörténeti felvonulást láthattak az érdeklődők, amely a Városház térről indult.
Árus- és vásárlóbarát megoldásokkal igyekeznek komfortosabb körülményeket teremteni a piactéren, hiszen a kényelmi faktorral egyenes arányban nő a látogatói forgalom is.
Különleges nyílt napot szervez a Múzeumok éjszakáján, június 24-én, szombaton 15 órától a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. a Szondi György utcai telephelyén, melyre a belépés díjtalan.
Szűnni nem akaró vastapssal köszöntötték Budai Gábort volt és jelenlegi kollégái szerdán este, amikor kijött a Miskolc Televízió stúdiójából a Híradó adásának végén.
A Hodobay Program koncepcióját és céljait ismertették csütörtökön az EGO-irodaházban a Hodobay Konferencián.
Szerdán indul a közösségi elektromos rollerezés Miskolcon, az okostelefonnal bérelhető, cserélhető akkumulátoros járművek egy környezetbarát, zöld alternatívát kínálnak a városi közlekedésben.
A természeti környezet szakterületi kategória díjasa lett a Miskolci Állatkert, korábbi nevén Vadaspark.
Szerdán átadták az IGPARK Miskolc ipari projektjének első, úgynevezett built-to-suit fejlesztését.

