Együttműködünk

Aktuális

Az önkormányzat pályázatot ír ki a Miskolci Települési Értéktár logójának kreatív megtervezésére.

A Miskolci Szimfonikus Zenekar tagjai és a rendészek az idősellátásban segítenek. A MESZEGYI munkatársai plusz feladatként vállalták, hogy házhoz viszik az idősek ebédjét.

Villáminterjú Veres Pállal a Miskolci Egyetem kuratóriumi tagságáról.

A MIVÍZ Kft. szolgáltatási területén a MIVÍZ Kft. által végzett ivóvizes hibaelhárítási és építés-rekonstrukcióhoz, valamint a helyreállításhoz kapcsolódó aszfaltozási és útburkolati jel festési munkáinak elvégzése.

Egyes járatokat megdupláznak hajnalban, és kérik egyúttal az utasokat, hogy indulásakor ne zsúfolódjanak az első járművön, vegyék igénybe a második járatot is.

Március 22-én van a víz világnapja. Miskolcon szakemberek koszorúzták meg a Pazár István-emlékművet hétfőn.

„Több évtizedes törekvés, hogy a Miskolci Egyetem és a város szorosabban működjön együtt. Magam is vallom, Miskolc azért is különleges, mert az egyetemnek van egy városa és a városnak van egy egyeteme.

Miskolc télen, az adventi villamosok versenyén kialakult gigászi voksháborúban már megmutatta, hogy kattintásban bárkivel felveszi a versenyt.

A két utcában található jegenyenyárfák egyre több problémát okoznak az ott élőknek és a fenntartónak is, a legjelentősebb a február elején kidőlt fa károkozása volt - emlékeztet csütörtök délutáni közleményében a miskolc

A tavaszi nagytakarítás március végéig egy előre meghatározott ütemterv szerint zajlik.