Idén a koronavírus-járvány miatt másképp ünnepli Miskolc a város napját. Az ünnepi közgyűlés elmarad május 11-én, de amint a veszélyhelyzet ezt lehetővé teszi, megtartják majd.
Aktuális
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a korona vírus terjedésére tekintettel a 2019 évre vonatkozó beszámoló közgyűlések tartását 2020. március 16-tól határozatlan időre felfüggesztjük.
A 2020.március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet miatt a Kormány rendkívüli intézkedéseket rendelt el, a világjárvánnyá nyilvánított koronavírus-járvány megelőzésére.
Informatikai programot kapott a Miskolc Holding informatikai igazgatóságától a MIÖR a feladatai ellátásához. Így még hatékonyabban tudják segíteni az időseket és a hozzájuk forduló miskolciakat.
A Miskolc Holding Zrt. a bejelentett veszélyhelyzet óta kiemelt figyelemmel kíséri az ingatlangazdálkodási folyamatokat.
Három havibérlet is bekerült az elektronikus szolgáltatásba.
A 120 ezer szájmaszkból, amit miskolci családok kapnak ingyen, első körben több mint 46 ezret kézbesít ki a Magyar Posta. Ez 23 ezer levél, amiben két darab mosható védőeszközt kapnak kézhez az önkormányzat jóvoltából a városlakók.

